A Szentháromság Szent Ágostonnal és Aquinói Szent Tamással
Anton Jandl (Jantl),
1753,
olaj, vászon,
387CM x 193cm,
a szombathelyi Szent Márton római katolikus plébániatemplom főoltárképe
(Műemléki azonosító: 9439)
A restaurálást végezte:
Károlyi Anna,
Heitler András
Közreműködött: Korényi János, Purnhauzer Rozina, Talabér Ágnes
A nagyméretű, felül félköríves záródású oltárkép keletkezésének dátumát, valamint a szerző személyét a kép alsó részén megfestett könyv lapjainak élére festett névfeliratból tudhatjuk :1753 Anton Jantl pinxit.
A vászon teljes hátsó felületét újságpapír fedte, amit a korábbi javítások során ragasztottak fel a kép hátoldalára. Egyértelműen beazonosíthatók a német nyelvű Österreichischer Volksfreund c. lap 1866. november 8-i és 1867. február 19-i számai. Tehát az újság dátuma alapján ez a beavatkozás az 1866-67-es templomfelújítással egy időben, 1867-ben történhetett. A papírréteg viszonylag könnyedén lefejthető, az alatta előbukkanó vásznon szürkésfekete apró foltok láthatók, amelyek egy korábbi penészfertőzés következtében alakulhattak ki. A vászon hátoldalán lévő újságpapír leragasztás a meglazult részeken egyszerűen, mechanikusan eltávolítható volt.
A vásznat a vakkerethez annak teljes szélességében hozzáenyvezték, felül az ív mentén szögekkel is megfogatták. Komoly problémát okozott, hogy a vászon széleit a vakkeret léceinek teljes szélességében ráragasztották a keretre. Eltávolítását a keretlécek feldarabolásával, befűrészelésével, majd levésésével tudtuk megvalósítani.
A felső rész festői színvonalát, formai megoldásait tekintve jóval elmarad a kép alsó részén csoportot alkotó két szent és egy angyal alakjaitól. Előzetes feltételezésünk szerint ezt a felső szakaszt erősebben átfestették, átalakították a későbbi restaurálások során. A készített kutatóablakok igazolták ezt a feltevésünket: az ég kékesszürke színe egy vastag átfestési réteg, amelynek eltávolításával előbukkant egy aranyozott felület. Pontosan érzékelhető volt, hogy a figurális motívumokat voltaképpen körbefestették mindenütt, ahol az aranyozott háttér vette őket körül. A képoldal feltárása során beigazolódott, hogy a felületet fedő felső, elszennyeződött lakkréteg valóban nagy kiterjedésű átfestést fed. Ekkor szembesültünk azzal, hogy a korábbi kutatóablakokban feltárt, legkorábbinak látszó réteg alatt (ami a háttér esetében az aranyozás rétegét jelentette) még további festett rétegek vannak. Javaslatunk alapján szakértői zsűri is támogatta azt a tervet, hogy ezt a legalsó, kisebb hiányoktól és a felület kopottságától eltekintve alapvetően ép felületet kell feltárni. Így fokozatosan, a folyamatot UV-lumineszcens felvételekkel is dokumentálva a teljes felületen a legalsó rétegig folytattuk a feltárást. A feltárt és vászonpótlásokkal kiegészített festményt hátoldalról konzerválóanyaggal impregnáltuk, majd mivel a kép mérete a rendelkezésünkre álló vákuumasztal méretét jóval meghaladta, kézi vasalóval átvasaltuk, képoldallal lefelé.
Mivel a vakkeretről való lebontás során a vászon széléhez közeli sávokban a vászon tovább gyengült, vékonyodott, a kép mérete, valamint a fellépő feszítőerők nagysága miatt úgy döntöttünk, hogy a szerkezeti konzerválás biztos eredménye érdekében a képet dublírozzuk. Ezt követően a dublírozott képet egy új, ékelhető vakkeretre feszítettük.